Hitvallásunk

Örömmel és szeretettel tanítunk. Jó érzés megosztani diákjainkkal a tudásunkat, gyönyörködni egyre gördülékenyebb beszédükben, és tudni, hogy amit elsajátítanak, érték, amit majd kamatoztatni tudnak

Olyan érzés, mint egy nagy doboz külön-külön becsomagolt ajándékot adni, amit majd egész hátralevő élete során nyitogat ki valaki. Mikor a nyelvet használja, mintha abból a dobozból venne ki egy-egy ajándékot. Sokszor sajnáljuk, hogy nem lehetünk ott, hogy lássuk, hogyan oldott meg vele egy helyzetet, és hogyan örült neki😊.

1
1

Diákközpontú oktatásra törekszünk, melynek során szem előtt tartjuk diákjaink személyiségét, céljait. Vagyis TE nagyon fontos vagy nekünk.

A tanítás változatos formáit alkalmazzuk annak érdekében, hogy színvonalas oktatást nyújthassunk. Azon vagyunk, hogy a diákjaink minél könnyebben, lendületesebben, hatékonyabban tanuljanak, és hogy közben jól is érezzék magukat. Ez általában rendkívül motiváló, és a cél elérése érdekében diákjaink együttműködnek velünk. Tulajdonképpen ez az együttműködés az eredményesség kulcsa.

A másik kulcs pedig, hogy jó hangulatú óráink legyenek. A tanulás nem szomorkodás, sőt! Jókat lehet viccelődni, nevetni, beszélgetni, akár vitatkozni, erre mind alkalmas a nyelv. Sőt, ezek által épül! Beszélve lehet megtanulni beszélni😊!

Szervezés terén azt találtuk, hogy bármely tanulási formával lehet jó eredményeket elérni, de hatékonyság, élvezetesség és életszerűség leginkább a kiscsoportos tanulásban találkozik. Jó irányítás mellett ez a legtermészetesebb, legkellemesebb közeg a nyelvtanulásra, jó lehetőség érdemi beszélgetések gyakorlására is, és ár-érték arányban is ezt érdemes választani. A ta.suliban maximum 8 fős egy csoport, és nagyon odafigyelünk a csoportok összeállítására.

3
4

A helyes egyensúlyra törekszünk modern és hagyományos technikák, módszerek alkalmazásában is. Praktikusnak tartjuk például a multimédiás lehetőségeket, és szívesen kijavítjuk a fogalmazásodat korrektúrával, ha emailben küldöd el, de nem helyettesítenénk a tanórai magyarázatot vagy beszélgetést valamilyen gépesített formával.

A suli helyszínét is igyekszünk mindig egyre jobb hellyé tenni. Kellemes, szép tantermekkel várunk, és amikor jó az idő, még kerti órákat is tartunk😊! A Galéria képein keresztül körül is nézhetsz nálunk.

Könnyen megközelíthető helyen vagyunk (ld. Kapcsolat menüpont), környékünkön ingyenes a parkolás, és buszmegálló is van a közelben.

Miért tanulj a ta.suli-ban? Reméljük, hogy amit itt a honlapon olvasol meggyőz, hogy bizalmat szavazz nekünk. A döntésedben segítendő pár diákunk összefoglalta röviden, mit mondanának Neked, ha megkérdeznéd őket a ta.suli-ról. Ezúton is köszönjük nekik. Írásaikat az Ajánlások részben találod.